2013. április 14., vasárnap

Tamási Kupa 1. forduló eredmények

2013. április 14-én elkezdődött a Tamási Kupa gyermek kerékpárverseny sorozat, melynek főszervezői a Tamási Kerékpáros Alapítvány és a Tamási MTB Sport Club.


Az 1. fordulóra ismét szép számmal gyűltek össze a gyerekek a Budai Sportnap részeként megrendezett eseményen, melynek helyszíne "Pillehegy" volt, azaz a Kinizsi utca - Bem utca - Móra Ferenc utca útvonal. 
A 800 méteres pályát - amelyen akadt néhány kisebb emelkedő is - korcsoporttól függő körszámban kellett teljesíteni az ifjú versenyzőknek. 

A versenyen a korcsoportok külön rajtoltak, hagyományosan a legkisebb korcsoporttal kezdődött, majd a legidősebbek futamával zárult.

Az ovisok képviselték az 1. és 2. korcsoportot. Ők még többnyire csak ismerkednek a bringázással, azonban volt 1-2 résztvevő közülük, aki akár a nagyobbakkal is felvehette volna a versenyt.

A nagyobb korcsoportokban már a tempó is nagyobb volt, sokan produkáltak olyan időeredményeket, amelyek méltóak arra, hogy a versenyző a későbbiekben akár komolyabban foglalkozzon a versenyzéssel, mint arra már akadt példa a Tamási Kupa 10 éves történelme során. Szerencsére a gyerekeknek erre lehetőségük is van, hiszen Tamásiban 2 kerékpáros egyesület is működik: az országúti szakággal foglalkozó Tamási Kerékpáros Egyesület, illetve a hegyikerékpárban, BMX-ben és túrázásban is aktív Tamási MTB Sport Club.

A verseny után a Budai Sportnap helyszínén a Hunyadi téren került sor a díjátadóra. 

Az eredmények:


Korcsoport: 1. Fiú 
1 Baranyai Adrián
2 Varga Zsombor
3 Győri Attila
4 Homor Bence
Korcsoport: 1. Lány 
1 Arató Lili
2 Arató Sára
Korcsoport: 2. Fiú 
1 Záhonyi Benedek
2 Kelemen Ádám
3 Pintér Zsolt
4 Szakács Ábel
Korcsoport: 2. Lány 
1 Homor Lili
Korcsoport: 3. Fiú 
1 Király Balázs
2 Szakács Máté
3 Varga Balázs
4 Németh Gergely
Korcsoport: 3. Lány 
1 Szedeli Bernadett
2 Uber Zsófia
Korcsoport: 4. Fiú 
1 Csóka Patrik
2 Tóth Gábor
DNF Németh Bence
Korcsoport: 4. Lány 
1 Jankó Enikő
Korcsoport: 5. Fiú 
1 Bányai Márkó
Korcsoport: 5. Lány 
1 Tóth Vivien

Gartulálunk mindenkinek!

A kerékpárverseny után a Sportnapon ebéd, vetélkedők, ugrálóvár és sok hasznos program várta a gyerekeket.

Sok szeretettel várunk mindenkit a következő fordulón is 2013. május 11-én, melynek helyszíne a Tamási Parkerdő lesz.

Köszönjük a versenyen a Koppány TV jelenlétét!

Fotók:




Eredmények:
1. forduló eredményei: tamasi_kupa_2013_1. fordulo_eredmenyek.pdf
Összetett állás: tamasi_kupa_2013_osszetett_eredmenyek.pdf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése