2012. május 31., csütörtök

Szilvásvárad Maraton 2012

Elérkezett az idei év első nagy versenye, a Szilvásvárad Maraton, melyre nagy várakozással készült csapatunk.

2012. május 26-án, a Tamási Kupa 2. forduló eredményhirdetése után láttunk neki a pakolásnak és az indulásnak. Számításainkat némileg keresztülhúzta, hogy a bérelni kívánt mikrobusz szombaton reggel váratlanul lerobbant, így végül 2 autóval kellett nekivágnunk a 310 km-es útnak.

Szerencsére az előző napokban megtörténtek a fő előkészületek: kerékpárok szervizelése, szállásfoglalás, bepakolás, így kb. 12:30-kor el is tudtunk indulni.

Egy kis budapesti és egri kitérő után végül 18:00 óra környékén meg is érkeztünk a verseny helyszínétől nem túl távoli Balaton nevű településre, ahol a Muskátli vendégház szolgált számunkra szálláshelyül.

Gyors kipakolás után indultunk Szilvásváradra, a rajtszámokat átvenni. Itt nem volt túl nagy tömeg, gyorsan végeztünk, és megnéztük a rajt és cél helyszínt, ezután pedig visszatértünk a szállásra. A fiúk a 39 km-es, 750 m szintemelkedésű rövidtávos pályán, míg én a 70 km-es, 1700 m-es szintemelkedésű középtávos pályán (melynek eleje és vége megegyezik a rövidtávéval) indultam.

A 2012-es pályatérkép

Vacsorának spagettit terveztünk, ami kisebb-nagyobb nehézségek árán el is készült, és melynek ízvilága legnagyobb erőfeszítésünk ellenére sem tudta visszaadni azt, amit az olaszok gondolhattak eme ételről, de azért mindenki jóllakott vele.



Főzés közben elvégeztük a bringák további kisebb-nagyobb karbantartását (mert azért mindig van mit szerelni), majd mosogatás, TV, a pályatérkép és szintrajz átbeszélése, fürdés után mindenkinek sikerült időben lefeküdnie.







Másnap reggel mindenki menetrend szerint ébredt, a 7:00 órai reggelire tojásrántotta volt a tervezett menü, és itt szintén nem mentek simán a dolgok (legközelebb szakácsot is viszünk magunkkal :) ), de azért az ehető kategóriába épp befértünk. 

Reggelre vendégünk is akadt egy kóbor kutya személyében, aki úgy gondolta, hogy a maradék sajtra már nem lesz szükségünk, így jól belakmározott az eltulajdonított finomságból.


Reggel a kutyuson kívül sajnos a technika ördöge is tiszteletét tette nálunk, mert egy hirtelen szisszenéssel Archi bringájának első kereke szépen leeresztett. Mint kiderült, anyaghibás volt a belső. Egy gyors szerviz után már ez is rendben volt, ezután gyors pakolás és a szállás elhagyása után indultunk is a verseny helyszínére Szilvásváradra.




A parkolóban már sok bringás autó állt, de a tavalyihoz képest bőven időben érkeztünk és jutott parkolóhelyünk. A bringákat járatták épp a fiúk, amikor kiderült, hogy Dominik első kereke is leeresztett. Gyors belső csere után bizakodtunk, hogy a gondokat ezzel le is tudtuk és a versenyen már minden simán fog menni. Alig 1 óra volt a rajtig hátra, amikor elindultunk bemelegíteni. A pálya elejének nyomvonalán tekertünk, és mire visszaértünk a rajtterületre, már azt láttuk, hogy a versenyzők már szépen beálltak előre, így a középtájon tudtunk csak elhelyezkedni. Sebaj, majd az emelkedőn szépen előre megyünk! Egyre feszültebb volt a várakozás, lassan teltek a percek, de végül 10 órakor elrajtolt egyben az összes távon induló mintegy 1200 ember. A rajtnál volt egy kis tumultus, de utána már szépen lehetett haladni. Kacsó Krisztián és Deák Ádám jócskán elöl haladt, Kecskés Dominik, Barkóczi Archibald és én pedig nagyjából egy mezőnyben haladtunk, minket pedig Mészáros Milán követett, aki sajnos még hátrábbról tudott rajtolni. 
A csaknem 10 km-es aszfaltos emelkedőn jól lehetett haladni, az egyik részen egy őz lepett meg minket, ami Archi előtt alig 1 méterrel ugrott az útra.

Az első frissítő után elváltak útjaink, a középtáv és rövidtáv pályája más irányban haladt, bíztam benne, hogy a fiúknak nem jön közbe semmi technikai gond és szépen haladnak a célig. 




Gyönyörű tájakon haladtunk, élvezetes és nehéz volt a verseny pályája, különösen az utolsó kilométerek lejtőin kellett odafigyelni, mert a köves, sziklás, rázós talajon nem megfelelő sebességgel és megfelelő nyomvonalon haladva könnyen a földön találhatta magát az ember. 


Célba érkezéskor a fiúk vártak, mindenki egyben beért, csupán Ádám horzsolta le a combját amikor egy kanyarban megcsúszott. A biciklikkel sem volt semmi technikai gond a verseny alatt.

Az eredmények:

Kecskés Dominik (U15) 7. hely 2:13:00
Kacsó Krisztián (U17) 12. hely 1:52:58
Barkóczi Archibald (U17) 19. hely 2:12:01
Deák Ádám (U19) 8. hely 1:53:10
Mészáros Milán (felnőtt) 80. hely 2:44:55

Farkas Ferenc (Master1) 112. hely 4:25:20



Az időjárás, a pálya állapota, a jelölés, a frissítőpontok és a verseny hangulata kiválóak voltak. A fiúknak ez volt az első nagy maraton versenyük, rengeteg tapasztalatot sikerült szerezni, és elkezdtük a készülést a következő hasonló megmérettetésre, a Duna Maratonra, amely 2012. július 1-én kerül megrendezésre Visegrádon.

Farkas Ferenc
Tamási MTB SC

2012. május 30., szerda

Tamási Kupa 2012. 2. forduló eredmények

A Tamási Városi Gyermeknap szombati programjai keretében tartottuk meg a Tamási Kupa 2. fordulóját 2012. május 26-án. A helyszín ezúttal a Lovaspálya volt, ahol az előző fordulóval ellentétben nem aszfalton, hanem füves, döcögős talajon kellett leróni a köröket az istállók környékén kialakított 400 méteres pályán.



Összesen 21 gyermek vett részt a versenyen, sok új induló is volt, akik beszálltak a Tamási Kerékpáros Alapítvány által a Tamási Kupa sorozat fődíjának felajánlott kerékpárért zajló küzdelembe, és helyezéseikkel értékes pontokat gyűjtöttek.


A verseny végeztével a gyermekek és szülők csatlakoztak a Művelődési Ház környékén összegyűlt sokadalomhoz, majd 11 órakor megtörtént az eredményhirdetés és a megérdemelt érmek kiosztása.



A Tamási Kupa következő fordulója a Tamásiért Egyesület 2012. június 9-én megrendezendő Családi Napján sok egyéb program mellett lesz megtartva a Szent István Park környékén, ahová a minden eddigi indulót, és természetesen az újabb résztvevőket is szeretettel várjuk!


Eredmények:

2. forduló eredményei: tamasi_kupa_2012_2. fordulo_eredmenyek.pdf
Összetett állás: tamasi_kupa_2012_osszetett_eredmenyek.pdf

Fényképek:



2012. május 22., kedd

Kurd Downhill 2012 beszámoló, eredmények

Az extrém kerékpározásé volt a főszerep 2012. május 19-én Kurdon a Tamási MTB SC Downhill csapata által szervezett Downhill versenyen.






Nem az első alkalom volt, hogy extrém kerékpárosok zúztak lefelé a kurdi domboldalon, hiszen tavaly már volt egy ilyen verseny a településen. A pálya azóta sokat változott (előnyére), és még a profi bringások számára is megfelelő kihívást jelentett. 






32 résztvevő tette próbára magát, és a döntőn az alábbi eredmények születtek:


14-18 év közötti férfiak:

1. Halász Norbert PSN Zrt. Pécs 00:56,016
2. Gráber Attila Magyarszék SE 00:58,531
3. Eszenyi András Pécs 01:00,672


19-29 év közötti férfiak:

1. Papp Norbert TPC SE 00:55,891
2. Koch Márton Katonabogarak 00:56,328
3. Szabó Péter TOP CYCLES SE Pécs 00:56,840


30 év feletti férfiak:

1. 77 Ribacz Péter Katonabogarak 01:00,344
2. 25 Ambrus Norbert Woodoo-Kumbu DÖKE 01:01,563
3. 23 Vidák Sándor DÖKE 01:04,411


8-13 év közötti fiúk:

1. Muszula Balázs Sóskút 01:05,953
2. Soronics Olivér Sopron 01:11,250
3. Krutzler Tamás Sopron 01:19,281






Részletes eredménylista: 
kurd_dh_ered_2012.pdf


Képek: 
https://picasaweb.google.com/100860278029696712992/2012Majus19KurdDHIIKepek
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.3214728896273.2118819.1507857215&type=1
http://indafoto.hu/chicken/2012_majus_19_kurd_dh_verseny

2012. május 16., szerda

Beszámoló a Coop Olimpiai Roadshow-ról

Nagy számú érdeklődő részvételével zajlott a Coop Olimpiai Roadshow Tamásiban, 2012. május 16-án. 15:00 órától már nagy forgatag, sokféle program volt a helyszínen, egészen 18:00 óráig. Arcfestés, ugrálóvár, színpadi műsorok, termék kóstolók, Megasztáros fellépők színesítették a műsort.

Mivel az esemény az Olimpiáról szólt, a szervezők meghívására két rendkívül szimpatikus olimpikon jött el, és mutatkozott be a Tamásiaknak: Farkas Ágnes kézilabdázó, illetve Imre Géza vívó, akik körbejárták a megjelent helyi sportcsapatok standjait is, beszélgettek, dedikáltak az érdeklődőknek, illetve a közönség szalagra írt üzenettel buzdíthatta őket, és a 2012-es Londoni Olimpia további résztvevőit. 

Farkas Ágnes (kézilabda) olimpikon aláírása


Imre Géza (vívó) olimpikon aláírása



A Tamási MTB SC-n kívül 3 helyi klub vett részt: A Tamási Kosárlabda Sport Egyesület, akiknél egy kis palánkon bárki kipróbálhatta ügyességét, továbbá a Tamási Kézilabda Club, és nem utolsósorban a Koppány SE súlyemelői jelentek meg egy kis rögtönzött súlyemelő bemutatóval.

Egyesületünk egy pavilonnal készült, melyben kiállításra kerültek bringáink (MTB, BMX), valamint néhány kupa, érem, prospektus segítségével mutatkoztunk be az érdeklődőknek. Ezen kívül egy országúti kerékpár és egy görgő segítségével bárki lemérhette milyen gyorsan tudja hajtani a pedálokat.












Örömmel vettük, hogy megjelenési lehetőséget kaptunk ezen az eseményen, és bízunk benne, hogy a jövőben más városi rendezvényeken is népszerűsíthetjük a sportolást, a kerékpársportot!

Farkas Ferenc
Tamási MTB SC

2012. május 11., péntek

Coop olimpiai roadshow Tamásiban!

A Coop áruházlánc 1996 óta arany fokozatú támogatója a Magyar Olimpiai Csapatnak. A 2012-es Londoni Olimpián résztvevő sportolók lelkesítésére és az Olimpia népszerűsítésére országos Coop Olimpiai Roadshow-t szerveznek, melynek egyik állomás Tamási lesz. Számos érdekes program lesz gyermekeknek és felnőtteknek, ezen kívül a helyi sportcsapatoknak is bemutatkozási lehetőséget kínálnak a szervezők.


Ezzel a lehetőséggel élve a Tamási MTB SC is részt vesz az eseményen. Bringa bemutatóval és egy kis versenyzési lehetőséggel is várjuk az érdeklődőket pavilonunknál.


Helyszín: Tamási, Kop-Ka Zrt3.sz. COOP Szupermarket üzlet és annak parkolója. (7090 Tamási, Zrínyi utca 2.)
Időpont: 2012. május 16. 15:00 órától



2012. május 8., kedd

Kurd Downhill 2012

Lelkes és elvetemült kurdi downhilleseink ismét megszervezik a tavaly már nagy sikert aratott Kurd Downhill versenyt, melynek helyszíne Kurd, időpontja pedig 2012. május 19. szombat. A tavalyi pályát "picit" felturbózták a srácok, melynek eredménye, hogy a menetidő nagy részét a levegőben tölthetik a bevállalós versenyzők. :)




További információk a főszervezőknél, illetve az esemény facebook oldalán találhatók:
http://www.facebook.com/events/347668725295679/


Mindenkit szeretettel várunk!


Versenykiírás:



Idén is megrendezésre kerül a Kurd Downhill.

A pályáról:
Nos a pálya,egy szerencsétlen(vagy éppen szerencsés) vandalizmusnak köszönhetően a földel lett egyenlővé a tavalyi versenyünk után.Először elszomorodva tekintettünk erre az eseményre,de csak jót tett a pályának.Újult erővel áltunk neki.A pálya nyomvonala ugyan az,de a felismerhetetlenségig átalakult.
Új ugratókkal,valamint technikás szakaszokkal tűzdeltük.
Megtalálhatóak rajta:Letörések
                              Steep Drop-ok
                              Step Up-ok
                              Sziklakertek,és feltúrt részek
                              Ugratók a kicsiktől a nagyokig

Változatosabb,és kanyargósabb lett a felső szakasz is.
Természetesen kerülőutak,minden veszélyes részen vannak.A lényeg,hogy jól érezzék magukat a résztvevők.
Minden tudású,és felszereltségű bringás megtalálja a maga nyomvonalát,szórakozását.

Az versenyről:

Helyszín és időpont: Kurd,  2012-05-19 (szombat) 7.00-kor kezdés.
Nevezési díj: 2000 HUF
Felszállítás megoldott!
Időmérés : Lézeres
2 mért kör,a jobb idő számít!
Korcsoportok:
Lányok
Fiúk :    14-18
Fiúk :    19-29
Senior : 30+
Díjazás: korcsoportonként,és összesítve érem
I.: érem+Ajándék
II.: érem+Ajándék
III.: érem+Ajándék
Összesített legjobbnak kupa jár.


Időterv:
de. 7.00/8.00-10.00 edzés+nevezés
gyalogos pályabejárás 14:00-ig megengedett
10.00-14.00 szabad edzés
14.30/15.00 első mért kör (A versenyzők indítása közt 30sec lesz)
15.30 második mért kör
16.30 eredmény hirdetés
(Eredmény hirdetés után,fakultatív szalonnasütés. (A szalonnát+kenyeret mi álljuk)

A nevezők létszámától és egyéb események miatt az időrend,valamint korcsoportok változtatásának a jogát fenntartjuk.

Érdeklődni:

Fecó:
tothferenc1989@gmail.com
06309137605

Kopi:
v-alko@freemail.hu
06304098779