2016. március 15., kedd

Tolna Megye Hegyi Bajnokság 2016 beszámoló, fotók

Sikeresen lezajlott a 2016. évi Tolna Megyei Kerékpáros Nyílt Hegyi Bajnokság, amelyet már sokadik alkalommal rendeztek meg a Tamási kerékpársport szervezői.
A főszervező ezúttal is a Tamási Kerékpáros Club volt, élén Uhrin János elnökkel, szakvezetővel és edzővel.
A versenyt hosszú évek óta, szinte a Tamási kerékpársport létrejöttétől kezdve minden évben márciusban rendezzük meg, az utóbbi években rendre március 15-én, ünnepi hangulatban.
Összesen 24 korcsoportban hirdettünk versenyt, sajnos csak 18 korcsoportban volt résztvevő és díjazott.
A létszám sokkal alacsonyabb volt, mint az előző években, viszont nem több, mint amire számítottunk a "mostoha" körülmények miatt.
Ez alatt úgy az időjárási viszonyokat, mint a Magyar Kerékpársportok Szövetsége hozzáállását értjük a verseny megrendezéséhez, kezeléséhez, az éves versenynaptárba kerüléshez egyaránt.
A magyar kerékpáros egyesületek többsége a verseny versenynaptárba bejegyzésének hiánya és a szövetség ez év március 9-én hozott döntései miatti szankcióktól való félelmükben, esetleges támogatás elmaradása miatt nem vettek részt ezen a patinás versenyen.
A verseny nemzetköziségét két szerb csapat, a Spartak Subotica (Szabadka) és a BK Sombor (Zombor) biztosította és nagyban hozzájárultak a verseny színvonalának biztosításához is!
Köszönjük nekik, hogy az előző évekhez hasonlóan eljöttek versenyezni hozzánk.
Kevésbé szeles, hűvös 2C - fokos, esős, havasesős időben teljesíthették a távot a versenyzők.
Gratulálunk minden résztvevő versenyzőnek, kísérőnek, szakvezetőnek akik felkészítették, végig biztatták a versenyzőket.
Köszönjük a versenybírók munkáját, a szervezők, a Polgárőrség segítségét, akik a verseny felvezetését és zárását biztosították végig az útvonalon.
Jövőre is szeretnénk újra megrendezni a versenyt kedvezőbb feltételek között, kevesebb szigorítással és több támogatással, figyelembe véve elsősorban az utánpótlás nevelés és versenyeztetési célokat, amelyek végrehajtásában Tamási már régóta az élen jár Magyarországon.
Szeretettel várunk mindenkit!
A verseny fotói a Tamási Kerékpáros Alapítvány és a Tamási MTB SC kameráiról származnak!


Gratulálunk a résztvevőknek és szervezőknek!

Fotók:

Fotóalbum #1: (katt a képre!)

Fotóalbum #2: (katt a képre!)



Eredménylista:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése