2016. december 11., vasárnap

Tamási Mikulás Kupa 2016 - beszámoló


Szikrázó napsütés, kiváló pálya, aránylag kevés résztvevő versenyző jellemezte a 2016. év Tamási Mikulás Kupa cyclocross és MTB versenyét a Tamási Parkerdőben.
Sajnos az előnevezett versenyzők egy része sem érkezett meg.
A főszervező ezúttal is a Tamási Kerékpáros Club volt, élén Uhrin János elnökkel, szakvezetővel és edzővel, társszervező a Tamási Kerékpáros Alapítvány.
Összesen 25 korcsoportban hirdettünk versenyt, azonban a résztvevő versenyzők létszáma miatt voltak korcsoportok, amelyeket tovább bontottunk és újakat hoztunk létre.
A leigazolt versenyzők részére megkötés volt a cyclocross kerékpár használata, így azokat, akik e helyett MTB kerékpárral versenyeztek, az Amatőr kategóriákba soroltuk. 
Az ország több részéből érkeztek úgy leigazolt, mint Amatőr versenyzők.
A versenyzőket végül a kiírástól eltérően három mezőnyben indította a Versenybíróság.
A legkisebb amatőr versenyzők egy kis kört teljesítettek a parkerdei tó körül, amelynek fagyzugos részeit vékony jégréteg csillogott.
A többi versenyző két mezőnyre osztva teljesítette a két, illetve négy körösre meghatározott távot. Egy kör 2.400m hosszú volt, amelyet a cyclocross szabályainak megfelelően jelöltek ki a szervezők és erdei utak, aszfaltút, természetes és mesterséges akadályok fűszereztek. A jelentős számú vakondtúrás sem tette kellemessé az egyébként jó tempóban teljesíthető útvonalat. 
A verseny 11:00 órakor kezdődött és 13:00 órakor ért véget.
A kedvező terep és időjárásnak is köszönhetően a verseny komolyabb bukás és sérülés nélkül zajlott le. 
A verseny befejezése után félórával került sor a díjkiosztóra, amelynek keretében minden korcsoport első három helyezettje érem díjazásban részesült és mellé édesség ajándékot, stílszerűen csoki Mikulást kapott. 
A Tamási Mikulás kupát idén az Amatőr Felnőtt férfi és Amatőr Senior férfi kategóriákban adtuk át. Mivel az Elit férfi kategóriában nem volt résztvevő leigazolt versenyző, az ő korcsoportjuk számára felajánlott kupát a 4 körös verseny abszolút győztesének, Schneider Sebestyénnek, a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület versenyzőjének adtuk át.
Gratulálunk minden résztvevő versenyzőnek, kísérőnek, szakvezetőnek, akik felkészítették, végig biztatták a versenyzőket.
Köszönjük a versenybírók (Tislér Zoltán és Hirt Nóra), a szervezők és segítők munkáját.
Köszönet a támogatásokért, amely nélkül nem kerülhetett volna sor erre a patinás kerékpáros eseményre.
A versenyen a hangosítást Potó biztosította és Kovács Patrik a Tamási Rádió munkatársa működött közre szpíkerként.
A mezőnybefutók után gyors riportok készültek több versenyzővel is közvetlen kihangosítással.
Fotók Farkas Ferenc és a Tamási Kerékpáros Alapítvány kamerájával készültek.
Ezzel a versennyel Tamási kerékpársport 2016-os évi rendezvényeit lezártuk, rövidesen megjelentetjük a jövő évi Tamási kerékpáros rendezvény naptárat.
Következő Tamási kerékpáros rendezvény: 29. Tamási Kerékpáros Bál 2017 február 18-án szombaton a Tamási Művelődési Központban.

Fénykép galéria:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése