2015. szeptember 28., hétfő

Autómentes Napi Kerékpáros Felvonulás 2015.09.22.

Az Európai Mobilitási Hét keretében lezajlott a Tamásiban rendezett negyedik és egyben záró esemény az Autómentes Napi Kerékpáros Felvonulás. Több mint félszázan gyűltünk össze a Kossuth téren és tettük meg a közel 10km-es távot átfogva a város jelentős részét. 
Nagyszerű rendőrségi és polgárőri biztosítást kaptunk, idén teljesen felvonuláshoz illő tempóban a legkisebbek is végig tekertek a mezőnnyel.
16:30-tól 17 óráig regisztráltak a jelentkezők, akik csokiszelet ajándékot,Mobilitás golyóstollat és matricákat kaptak.
A felvonulás után a Kossuth térre visszatérőket édességekkel, sós ropival, üdítővel kínáltuk, ami jólesett a pótolta a ledolgozott energiát.
Az ajándékokat pályázat útján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosította a Tamási Önkormányzaton keresztül.
A rendezvényen a Koppány TV forgatott.
Köszönet a Tamási Rendőrségnek és munkatársainak, a Tamási Pogárőrségnek és a polgárőröknek a felvonulás biztosításáért.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy eljöttek és közösen megmutattuk, hogy a közlekedésben mi kerékpárosok is itt vagyunk, részt veszünk, figyelni kell ránk, ez a közlekedési eszköz egyike az egészségmegőrzőknek.
Reméljük jövőre még többen összejövünk!
Az eseményen készített fotók:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése