2015. szeptember 21., hétfő

Tamási Kupa 2015 - 6. forduló

Sikeresen lebonyolítottuk a 12. alkalommal megrendezett Tamási Kupa Amatőr gyerek kerékpáros versenysorozat 6. és egyben záró fordulóját.

Az esemény illeszkedett az Európai Mobilitási Hét Tamási rendezvényei körébe. 

A versenyt a Kossuth tér melletti gesztenyés park körül rendeztük meg kritérium verseny jelleggel.
A nevezők nagyszerű versenyt produkáltak, jól észrevehető volt az év közben összegyűlt tapasztalat.




Ami örömteli, hogy egy-egy korcsoporton belül a versenytársak nem ellenségeskednek, hanem inkább barátokká válnak!


A verseny eredményhirdetését követően sor került a hat forduló Összetett eredményeinek ünnepélyes díjkiosztójára is.


A forduló dobogós helyezettjei érem és csokiszelet ajándékban részesültek a Mobilitási Hét Tamási rendezvényeket pályázati alapon támogató Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóvoltából.

A díjakat Farkas Ferenc, a Tamási MTB SC elnöke és a verseny bírója adta át.

Az Összetett verseny díjkiosztójának keretében végül 7 korcsoportban hirdettünk eredményt.

Az Összetett verseny Abszolút győztese és ezzel a Fődíj - Trek MTB kerékpár- boldog tulajdonosa 
Kelemen Ádám lett, megelőzve Orsós Krisztofert és Ódor Bencét.



Az Összetett verseny korcsoportonkénti győzteseinek a kupát Farkas Ferenc, míg az első három helyezettnek az ajándékokat az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet képviseletében Lanczkiné Pásti Rita adta át.

Az Fődíjat, amelyet a Tamási Kerékpáros Alapítvány biztosított, Kocsis Zsigmond az Alapítvány elnöke adta át.

Az Összetett verseny 2. és 3. helyezettjének a Tamási MTB SC és a Tamási Kerékpáros Club elnökei Farkas Ferenc, illetve Uhrin János egy-egy 5.000Ft értékű vásárlási utalványt ajánlott fel, amely levásárolható a START-R kerékpárüzletben,Tamásiban.

Az eseményen a Koppány TV forgatott.

A Tamási Kupa támogatói: Tamási Város Önkormányzata, Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, Koppány TV, Tamási Rádió.

Gratulálunk a versenyzőknek, köszönet a szponzoroknak, támogatóknak, segítőknek, akik a versenyt biztosították!

Várunk mindenkit jövőre is a 13. Tamási Kupán!

A rendezvényen készült fotók itt érhetők el:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1050096158334561.1073741855.190936194250566&type=3

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1050106938333483.1073741856.190936194250566&type=3

Eredmények:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése